Sehol semmi, még csak háromnegyed hét, de Csörög a telefonom.
- Hi Petra!- köszönt bele egy angol fiatal srác.
- Hi! Justiin?- kérdeztem
- Yees, how are U?
- Im fine tnx!
Valamiket még beszélt bele a srác, majd leraktam. Gyorsan felöltöztem, kivasaltam a hajam, majd elindultam a suliba. Ugyanakkor indultam, amikor Dávid és Justin. Hárman mentük tovább. Gyorsan beértünk a suliba. Odamentem az osztályfőnökhöz és megkérdeztem tőle, hogy Justin minek is jött a suliba.
- Ez még egyenlőre titok!- mondta a tancsi. Na, ez gondolkodtatóba esett. De inkább hagyjuk a fantáziálást! Koncentráljunk inkább a sulira. Az órán hátra néztem Dávidra és engem bámult. Már szinte zavarba ejtő volt. Ahogy kicsengettek Justin húzott le a büfébe.
- Justin, egyedül!- mondtam neki.
- Nem megy! Nem megy! Én nem tudok magyarul!!- mondta picit dühösen.
Utoljára vettem neki! Az osztályfőnökünk jött be órára és kijelentette, hogy zeneóra lesz!
Mindenki forgolódott és nézelődött, hogy mi van, senki sem értette. Justin felállt mellőlem majd megkért, hogy menjek vele „valahova“. A tetőtérre vitt, ahol egy zongora és két mikrofon volt. Nem értettem. Justin leült a zongorához, majd megkért, hogy olvassak el egy szöveget és kezembe nyomott egy papírt. A cím „Overboard” volt. Ez Justin egyik régebbi dala. Párszor elolvastam ahol az volt kiírva, hogy Petra.
- Oké Petra. Azért jöttem ebbe a suliba, mert tehetségeket keresek. Még nem hallottalak énekelni, ezért kíváncsi vagyok! –mondta.
- Erről szó sem lehet!!- mondtam neki- Én már nem tudok énekelni, és nem is akarok!-mondtam.
- De még gímiben te voltál a bamnda vezér. Te voltál az énekes!-mondta.
- Te honnét tudsz erről?-kérdeztem picit dühösen.
- A gimis osztályfőnököd mondta, hogy gyönyörű vékony hangod van, ami szerintem nem nagyon változott!-mondta Justin (még) vidáman.
- Rendben, de csak az első sort, okéé?- kérdeztem
- Okéé- és elkezdte játszani.
- „It feels like we’ve been out at sea“-picit hamisan.
- Azta! Ez nagyon jó volt- mondta Justin és elkezdett még valaki tapsolni. Ki az? Nézem, Jessica Jerrel az. Nagyon örültem J... Lementünk az osztályba. Engem és Justint a tanárok hazaengedtek, bár nem értettem.
- Mi van?- kérdeztem Justint.
- Hát az van...hogy…. Velem jösz Atlantába!- mondta picit nevetve.
- És ezt te így eldöntötted? Az én nevemben is?- kérdeztem tőle mérgesen.
- Szerintem mindenkinek az az álma, hogy eljusson Amerikába, New Yourkba, Los Angeles, Atlantába, Holly Wood-ba. Na, és most neked ebből az álomból valóság lesz! Most nem örülsz?!- kérdezte.
- Ezen még gondolokodok, rendben?- kérdeztem. Nem vártam meg a válaszát, hanem rögtön elmentem. Hazafelé azon gondolkodtam, hogy mi lenne, ha elmennék Justinnal, mi lenne Árminnal? Lassan hazaértem. Felmentem a skypera és facebookra, majd a twiterre is. Skypeon ír Ármin:
- Szia, el tudnál most jönni? Valamit meg kell tőled kérdeznem!
- Szia, okéé megyek!- És elindultam.
Árminnál:
- Szia, szóval….- nem tudta folytatni.
- Szia…-köszöntem neki.
- Tudod, mit nem fogok neked köríteni, belevágok!- mondta picit agresszívan.
- Oké, de miről van szó?- kérdeztem.
- Szóval, mást szeretek!- vágott bele a közepében-és te is így vagy ezzel!- mondta a Világ legnagyobb hazugságát.
- Hogy mi van?- kérdeztem picit könnyezve. - Kit szeretsz?
- Hát… Emilyt- és tudod most jöttem rá, hogy te kihasználsz engem, mert csak akkor kellettem neked, amikor már nem volt senkid! De tudod, átlátok rajtad.- mondta azokat a szavakat, amikre nem számítottam.
- Tudod mit, adj magadnak igazat, de én szerettelek, de ezek után..- inkább nem folytattam.
Felálltam és ott hagytam. Ahogy kiléptem az ajtón elkezdett esni az eső. Amikor az utca végénél jártam már szinte zuhogott az eső. Az én lelkem is zuhant a mélybe, ahol nem volt más, csak a nagy sötétség. Elkezdtem futni. Már a mi utcánk elején voltam, amikor megálltam és egyszerűen nem bírtam futni, mert fájt… Fájt a szívem… és ez lehúzott… Nem bírom… És sápadtan estem össze a zuhogó esőbe.
